Hírek
A Kecskeméti Nemzeti Színház első társulati tagja már megkapta a koronavírus elleni oltást
Arató Andrea súgóként dolgozik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban immár húsz éve. Büszkén vállalta, hogy beszámol az oltásról és a hirtelen jött lehetőségről.
G. S. Miért döntött úgy, hogy beadatja az oltást?
A. A.: Azért döntöttem úgy, hogy beadatom a Covid-19 elleni vakcinát, mert úgy gondolom, hogy ez az egyetlen kiút a pandémiából. Nem rögtön hoztam meg e döntést, sokat olvastam, sok interjút meghallgattam hozzáértő, tudós szakemberektől, orvos barátaim véleményét kikértem ezzel kapcsolatban. Korábban, más betegségek megelőzésére nem oltattam be magam, kivéve a gyermekkori kötelező védőoltásokat. Most viszont azt vallom, ahhoz, hogy ismét visszakapjuk a régi életünket, ha már nem is ugyanolyan formában, mint korábban, és ismét "kinyisson a világ", annak ez az egyetlen módja.
G. S. Volt fenntartása ezzel kapcsolatban?
A. A.: Azzal, hogy be kell oltatni magunkat, azzal nem! A bizonytalanságomat a vakcina fajtája okozta. Melyiket is? Elsősorban a Pfizert vagy a Modernát szerettem volna beadatni, de miután a háziorvosom felhívott, hogy lehetőségem van másnap oltatni magam, így az AstraZenecát is elfogadtam. Így túl vagyok az első oltáson. Az orvos felhívta a figyelmem a mellékhatásokra, amelyek másnap jelentkeztek is, de egy nap alatt lezajlott. Bevallom, jó érzés, hogy valamennyire már biztonságban érzem magam! A következő oltás időpontját is megkaptam, ami egy hónap múlva esedékes. Mindezt egy kis kártyán rögzítették is. Azt is fontosnak tartom, hogy legyen igazolás az oltásról!
G. S. Hogyan lehet, hogy ilyen hamar megkapta az oltást?
A. A. Az elsők között regisztráltam a vakciánára, de nem vagyok abban biztos, hogy ez befolyásolta a sorrendet. A 60 év alatti, krónikus betegséggel rendelkezők csoportjába tartozom. Emiatt történhetett, hogy ilyen hamar megkaptam az oltást.
G. S. Hogyan látja a környezetét, az oltás mellett vannak?
A. A. Igen. Teljes mértékben, ez nem kérdés. Meg kell, hogy védjük magunkat, a családunkat, a környezetünket! Szerencsére egyre többen vélekednek így! Talán így ismét dolgozhatunk, barátkozhatunk, utazhatunk félelem nélkül!
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















