Hírek
-
Nemzeti Színház
Vadászidény – Először fogadott londoni társulatot a MITEM
Az idén negyvenéves londoni Complicité hozta el új produkcióját, a Nobel-díjas lengyel írónő Olga Tokarczuk művéből készült, Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című előadást. A nemzetközi koprodukciós alkotás zajos sikerrel szerepelt a Nemzeti Színházban. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Időutazás a Margitszigeten
Egészen rendhagyó, borzongatóan látványosnak ígérkező produkcióval készül május 28-án a Margitszigeti Színház. Az esemény lehetőséget kínál minden korosztálynak, hogy átélhessék a Jurassic Park varázslatos világát.
-
Kecskeméti színház
Sirkó László: Aki nem fedezi fel a gyerekekkel való foglalkozásban a szívügyet, az nagy bajban van
A város legfontosabb díjairól és kitüntetéseiről idén is zárt ülés keretében döntött májusban a kecskeméti közgyűlés. A Kecskemét Kultúrájáért Díjat ezúttal Sirkó Lászlónak, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészének ítélték oda. -
Kecskeméti színház
Fókaburger helyett igazi mekis hamburger várta a társulatot a Luxemburg grófja után
Ha a McDonald-szigetek fő specialitását nem is, a McDonald’s közkedvelt ételeit megkóstolhatta a társulat a szerdai Luxemburg grófja előadás után. Héjja János, a kecskeméti éttermek vezetője tette különlegessé az estét nagylelkű felajánlásával. -
Kecskeméti színház
Újabb elismerés: Sirkó László színművész városi kitüntetést kapott
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze, Sirkó László néhány nappal ezelőtt a Kecskemét Kultúrájáért Díjat nyerte el. -
Kecskeméti színház
Óriási sikert ért el zenei tagozatunk két művésze
Nemzetközi zeneszerző versenyen bizonyított Iván Sára karmester és Kovács Levente orgonaművész. -
Kecskeméti színház
EZEN A HÉTEN MÉG VÁRJUK A SZAVAZATOKAT!
Szavazzon Ön is kedvenceire, akik a legszebb pillanatokat okozták Önnek az idei évadban! -
Szatmári színház
De mi lett a nővel? Június 16-án az Északi Színházban
A De mi lett a nővel című előadással tér vissza a szatmári színpadra Szélyes Ferenc, a Harag György Társulat örökös tagja! -
Kecskeméti színház
Nemzetközi siker: Iván Sára és Kovács Levente a weimari zeneszerzőverseny döntőjében
A Kecskeméti Nemzeti Színház zenei tagozatának két művésze is bejutott a legjobbak közé a weimari 24. nemzetközi zeneszerzőversenyen. Iván Sára karmester a legjobb három, Kovács Levente orgonaművész a legjobb négy között várja a végleges eredményt. -
Kecskeméti színház
Színházi angyal vagyok: Kőszívű
Az évad utolsó előadásra várjuk a jelentkezőket a Színházi angyal vagyok elnevezésű jótékonysági program keretében. -
Szatmári színház
Etűdök Páskándira – a Gózon Gyula Kamaraszínházzal
Vasárnap és hétfőn újabb színházi előadásokkal emlékezünk Páskándi Gézára – születésének 90. évfordulója alkalmából. -
Kecskeméti színház
EXKLUZÍV AJÁNDÉK BÉRLETVÁSÁRLÓINKNAK
Az akció május 19-től a készlet erejéig tart. -
Gózon Gyula Kamaraszínház
90 éve született Páskándi Géza
Páskándi Géza emlékére készített Próbaút című színházi kísérletünk egyik része Szatmárnémetiben mutatkozik be, de szobrot is avatunk, Babusa János alkotását. (Bővebben a cikkben) -
Kecskeméti színház
A nagyszínház előcsarnokában lépett fel Hobo
Vasárnap délután a Hobo: Az utcazenész című produkció utcai változatát a Kecskeméti Nemzeti Színház előcsarnokában láthatta a közönség.
-
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György -
Művészek írták
Mitikusból kortársi
„Bármely háborút, bármely veszteséget csakis a jóság által lehet helyrehozni” – idézi a Nemzeti ajánlója a rendezőt. Avtandil Varszimasvili a grúz színházi élet egyéni hangú figurája, a Tbiliszi Gribojedov társulat vezetője és a saját alapítású Liberty Theatre igazgatója. -
Beszámolók
Szabadságról és szerelemről énekel az Arénában Bródy János
Utoljára 70. születésnapján adott koncertet Bródy János a Papp László Budapest Arénában. Azóta az életműve tovább gyarapodott újabb lemezzel, a rajongói száma is nőtt – dalai apáról fiúra szállnak – így hát nincs abban semmi meglepő, hogy november 12-én újra színpadra lép az ország legnagyobb fedett koncerthelyszínén. Kiss Péter