Portré
Kis Balázs
színész
szcenikus
Életrajz
Pásztón születtem, 1973-ban, majd 19 éves koromig Egerben éltem.
Asztalosnak gondoltam magam, majd az egri színház hamar eltérített.
Díszítőként szerettem bele a színházba Egerben, pár évvel később pedig Szolnokon tanultam új dolgokat.
1996-ban jöttem Kecskemétre, szintén díszítőként kezdtem, majd 2005-től színpadmesterként folytattam.
2007-ben a Színház-és Filművészeti Egyetemen színházi műszaki vezető, szcenikus képesítést szereztem.
2014-től vagyok a színház műszaki vezetője

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Interjúk
A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László. Lovas Ildikó






















