Portré
Tóth Adrienne
színész
Életrajz
Foglalkozás: színész, énekes
Tanulmányai: Kodály Zoltán Zeneművészeti Konzervatórium, Debrecen
Zenei tanulmányait a Hevesi Állami Zeneiskolában kezdte. Hét évig hegedült, majd a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Konzervatóriumban végzett magánének szakon.
1995-ben a debreceni Csokonai Színház énekkarába szerződött, majd 1998-ban a színház szólistája, címzetes magánénekese lett, ahol opera- és operett-szerepeket egyaránt énekelt. 2000-től szabadúszó.
A Budapesti Operettszínház mellett az ország számos vidéki színházában játszott már (Pécs, Miskolc, Kecskemét, Szeged, Debrecen).

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Interjúk
A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László. Lovas Ildikó






















