Krisztina: Hát, ez hatalmas volt!

Bence: Mi?

Krisztina: Ez az előadás.

Bence: A Macbeth?

Krisztina: Hát igen, erről jöttünk ki. Mi az, elaludtál?

Bence: Nem voltam messze tőle.

Krisztina: Pedig fantasztikus volt!

Bence: Mi volt benne olyan eszméletlen, amitől ennyire felpörögtél?

Krisztina: Az egééész! A vizuálja, a színészi játék, a díszlet, a hangulat…

Bence: A hangulat? Hangulatos volt, mi?

Krisztina: Aha. Vagyis oké, komor volt, de… Ez nem egy hagyományos Macbeth volt.

Bence: Konkrétan mindennek halálszaga volt. Sötétség, liliom, kereszt, feketeség, hullazsák…

Krisztina: Pont ettől volt izgalmas.

Bence: Hogy mindenki meghal?

Krisztina: Shakespeare. Mit vártál?

Bence: Azt, hogy legalább a haláljelenetek jók lesznek, ha már ilyen témákat feszegetünk.

Krisztina: Pont ez okozta a feszültséget. A halálról is kell beszélni. Nem dughatjuk homokba a fejünket. Egy századik komédiát vagy musicalt akartál volna látni? Mi az, vért akartál volna?

Bence: Nem, de azt se, hogy feliratozzák, ha valaki meghalt.

Krisztina: Szerintem kreatívan megoldották.

Bence: Kreatívan… Remélem, beléd több kreativitás szorul majd, ha valaha előadást fogsz csinálni.

Krisztina: Most miért kell személyeskedni?

Bence: Én csak azt mondom, hogy nekem hiányzott valami ebből az előadásból.

Krisztina: Mi? Fejtsd ki, ha már ítélkezel. Szerintem gyönyörű volt.

Bence: Gyönyörű, olyan, mint egy szép kiállítás, csak éppen azt nem tudod, hogy miről szól.

Krisztina: Kellene ismerni a drámát.

Bence: Kellene? Szerintem pont hogy nem. Nem szabadna ilyen fajta elvárása legyen az alkotónak a néző felé. Akkor jó az előadás, ha minden háttértudás nélkül meg tudod érteni. Ha mindenkinek szól az előadás. Ha nem csak a színházcsinálóknak, -szeretőknek szól, nem egy rétegnek, hanem mindenkinek.

Krisztina: Nem szólhat soha egy előadás se mindenkinek.

Bence: De több embernek igen.

Krisztina: Szerintem ezzel mindenki tud rezonálni. Rajtad kívül.

Bence: Persze, ha keresi az ember, mindenben találhat valamit, amivel tud azonosulni, de én nem keresni akarom. Én azt szeretném, hogy azt érezzem, hogy hűhaa, na, ez az élet, ez pont így van, erről kell beszélni, ez rólam szól.

Krisztina: Én ezt éreztem, és ezt nem veheted el tőlem.

Bence: Nem is akarom. Csak azt nem értem, hogy ragadhatott meg téged mint nőt annyira egy olyan előadás, amelyben még mindig az van, hogy csak fiút szülj, arról nem is beszélve, hogy a férje már-már nekrofíliát követ el. Azt hittem, egy ilyen fesztiválon csak erős nőket fogok látni.

Krisztina: Ezeknek nyilván nem az élvezet a lényege, hanem az elborzasztás.

Bence: Hát, ez az előadás tényleg nem az élvezetről szólt. A hang és a vetítés is sok volt. Azért megyek színházba, hogy élő embereket nézzek, akik ott a jelenben szerepelnek, máskép moziba is mehettem volna.

Krisztina: Nem is volt olyan sok, és gyönyörű volt a látvány, jól kihasználták a díszlet adta lehetőségeket is.

Bence: Ja, hát kb. ennyi volt jó.

Krisztina: Na jó, megyek inkább mással beszélgetni.

Bence: Hát, szerintem más sem élvezte jobban, elég hangos volt a közönség az előadás alatt.

Krisztina: Már a közönséget is kritizálod?

Bence: Ne aggódj, még tudnám az előadást is.

Krisztina: Na jó, én mentem… Nekem ennyi is elég volt.

Bence: Szia.