Az előadás olyan elemeket tartalmaz, amelyek egyes nézők számára kellemetlenek lehetnek – intenzív vizuális effektek (stroboszkóp), hangos zene, félig meztelen jelenetek és (szimulált) drogfogyasztás. 

֍ ֍ ֍ ֍ ֍

A „családi bérlés” jelensége meglehetősen új keletű, először a Los Angeles Times számolt be róla 1991-ben, egy tokiói székhelyű vállalat feltörekvő tevékenységéről számolva be, megerősítve a „fizetős cégek” szolgáltatásainak létezését.

Ahhoz, hogy megértsük az ilyen típusú szolgáltatás iránti igényt, vissza kell mennünk Japán közelmúltbeli történelmébe, amikor az 1950-es és 1970-es évek között a hagyományos japán család, amelyet az „ie” (家) modell – a háztartás folytonosságára összpontosító patriarchális modell – épített fel,  új jelentést kapott az iparosodással és az állam kilépésével a „buborékgazdaságból”. Így a japán családok szakadást tapasztaltak a fiatalok városokba vándorlásával, ami a hagyományos családeszme alapján épült egész közösségeket érintette.

Ebben az új gazdasági kontextusban más kapcsolódó társadalmi problémák is felmerülnek. A nők emancipációja csökkenti a születési rátát, ami negatívan befolyásolja a japán ország demográfiai adatait, amelynek eredményeként magas az elöregedés mértéke (jelenleg a teljes lakosság körülbelül 29%-a 65 év feletti). A társadalmi elszigeteltség egyre gyakoribb jelenség nemcsak az idősek, hanem a fiatalok körében is. Egy erősen tradicionalista társadalomban, amelynek szokásai az emberek iskolázottságában és értékeiben gyökereznek, nem meglepő, hogy a kapcsolódó társadalmi nyomás az ilyen típusú szolgáltatások megjelenéséhez vezetett.

Így a nyugati sajtó által 1991-ben ismertetett első vállalat – a Japan Efficiency Corp – óta a jelenség nemcsak lenyűgöző növekedést mutatott (a modellt Dél-Korea, az Egyesült Államok és Kína is átvette), hanem a kínált szolgáltatások típusainak diverzifikációját is: az amatőr színészek rendezvényeken való „partnerként” való bérbeadásától kezdve az egész álcsaládokon át egészen napjainkig, amikor léteznek „nagyszülő bérlése” szolgáltatások, barátok bérlése, menyasszonyok vagy jegyesek stb. Valójában néhány japán alkalmazott, akik ilyen szolgáltatásokat kínálnak, olyan eseteket is bemutat, amikor a színészek évek óta elkötelezettek az általuk elvállalt ügyek iránt, illetve azt állítják, hogy gyermekek apjai, ami minden érintettől valódi hosszú távú elkötelezettséget igényel.

A műsor vitát indít az ilyen szolgáltatások szükségességéről, őszinte önvizsgálatot tartva azon emberek tipológiájáról, akik ezt a fajta megoldást választanák, miközben előtérbe helyezi a jelenlegi kapcsolatok válságát is, legyen szó romantikus, baráti vagy családi kapcsolatokról.

֍ ֍ ֍ ֍ ֍

Egy nyugati újságíró egy lenyűgöző társadalmi jelenségre bukkan Ázsiában: az embereknek lehetőségük van arra, hogy béranyaként bizonyos szerepeket töltsenek be az életükben.

Az 1970-es és 1980-as évektől kezdve egyre több olyan szolgáltatás jelent meg Japánban, amelyek díjazás ellenében állítólagos családtagok, barátok, partnerek, vendégek, kollégák vagy munkatársak idejét és társaságát kínálják, akiket azért alkalmaznak, hogy biztosítsák az ügyfél alkalmazkodását a társadalmi normákhoz és elvárásokhoz, a siker látszatának megőrzéséhez, vagy a magányra, az elszigeteltségre és a változó családi dinamikára adott válaszként.

A 2000-es években a jelenség szinte globálissá vált, egyre specializáltabb kölcsönző cégekkel Dél-Koreában, az Egyesült Államokban, Európa egyes régióiban és Kínában, és gyorsan átvette az irodalom és a mozi is.

A téma népszerűsége a műsorban megnyitja a beszélgetést az interperszonális kapcsolatok performatív dimenziójáról, feltárva azokat feltételezett és megbeszélt szerepek sorozataként. A rent-a-family.srl  őszintén beszél a mai kapcsolatokról – legyenek azok romantikusak, szülők és gyermekek közöttiek, kollégák vagy barátok közöttiek –, amelyek szó szerint bérbe adható vagyonná válhatnak, hogy ki és miért venne igénybe egy ilyen szolgáltatást. 

Diana Dragoș

֍ ֍ ֍ ֍ ֍ ֍

Andreea Tănase  építészetet és drámaírást tanult, szenvedélyesen rajong az improvizációs komédiáért és az audio-video projektekért, valamint amatőr színésznőként független színházi projektekben is részt vesz. Kilenc darabot írt, amelyek közül néhányat Kolozsváron, Bukarestben, Piatra Neamțon, Nagyváradon, Londonban mutattak be, és társszerzője egy krimi hangoskönyv-sorozatnak is. Különböző kifejezési formákat kutatva alkotott szövegeket hagyományos jelenetekhez, de szokatlan terekhez is – például egy mozgó buszhoz Temesváron –, és a nők reproduktív jogainak szentelt immerzív installációkat tervezett.

2022-ben elnyerte a  Scena.ro  dramaturgiai díjat.

Andreea Tănase humorral alkot és beszél (néha) komoly dolgokról. 

֍ ֍ ֍ ֍ ֍ ֍

Lucia Mărneanu  színésznő és képzőművész, a Kolozsvári Egyetem Képzőművészeti Karán (2010), majd a Színház- és Filmművészeti Karán (2013) végzett. Folyamatosan együttműködött független szervezetekkel – többek között a GroundFloor Grouppal, a Reactor de creație și experimenttel, a Create.Act.Enjoy-val, a Reciproca-val és a ColectivA-val.

Debütált a  Parallel  (rendező: Sinko Ferencz, Leta Popescu) című darabbal, amelyért 2014-ben megkapta az UNITER Debut Award díjat. Ezt a produkciót országos és külföldi fesztiválokon is bemutatták. Olyan előadásokban játszott, mint  a Miracolul de la Cluj  (rendező: David Schwartz) vagy  a Copilul tutoror  (saját szöveg, rendezés és interpretáció), amely szerepért a 2024-es bukaresti Fringe Fesztiválon a legjobb női főszereplőnek járó díjat kapta.

Filmesként is dolgozott, beválasztották a 2014-es TIFF „10 for Film” programjába, és szerepelt az  Atyánk című rövidfilmben (rendező: Sergiu Lupșe) és a Drakula  című nagyjátékfilmben   (rendező: Radu Jude, 2024). Művészeti tapasztalata a színészetet a rajzolással, az installációval és az performansszal ötvözi, számos rezidencián és kiállításon vett részt belföldön és külföldön.

֍ ֍ ֍ ֍

Oana Maria Pop  képzőművész, aki Kolozsváron él. Munkájában az ember és a környezet kapcsolatát, valamint egymásra gyakorolt ​​hatását vizsgálja, főként vegyes technikával alkotva: olaj és akril vásznon, ipari szilikon és fotó.

Az utóbbi években Oana művészeti kutatásait a nők művészetben és társadalomban való ábrázolására összpontosította, feltárva és megkérdőjelezve a nemi erőszak, a családon belüli erőszak és a nők és lányok elleni bántalmazás különféle formáinak mítoszaival kapcsolatos uralkodó narratívákat.

2023-ban ő volt az egyik annak a 12 művésznek, akiket kiválasztottak a berlini Urban Nation múzeum és a Berliner Leben alapítvány által kínált rezidenciára, ahol a médianyelvészet témájával foglalkozott, különös tekintettel az aktív és passzív szerkezet használatára a nőgyilkosságról szóló cikkekben.

Munkái belföldön és külföldön is bemutatásra kerültek olyan helyszíneken, mint: Városi Kulturális Központ (Kolozsvár), Nemzeti Kortárs Művészeti Múzeum (Bukarest), Kunsthalle Bega (Temesvár), Galateca Galéria (Bukarest), Iaga Galéria (Kolozsvár), Urban Nation Project Space Galéria (Berlin), Román Kulturális Intézet (Berlin), Flux.I.bell.Structures (Berlin), Kunstnernes Hus (Oslo) és Booming Contemporary (Lieu-Stadion, Olaszország).

Oana Maria Popnak ez a második közös munkája a "Mihai Raicu" társulattal, az  előző évadban bemutatott POATE VISEZI  (rend. Diana Dragoș) című műsor után.