A vígjátékok elsődleges célja – valljuk be – a nevettetés. Könnyed szórakozás az olyan hétköznapokra, amelyekből a néző inkább kiszakadna és önfeledten kacagna egy komikus történeten, amelyet jellemzően káosz és számos szélsőség ural. Azonban az is tény, hogy a vígjátékok szereplői – amellett, hogy többnyire komikus figurák – érző lelkek, akikre éppúgy hatnak a történtek, mint ránk, hétköznapi emberekre.

ORTH PÉTER: A komikum mellett próbálom megfogni a vígjáték drámaiságát

„Én mindig próbálom a komikum mellett megfogni a vígjáték drámaiságát” – vallja Orth Péter, a darab játékmester-forma szereplője, Krisz, avagy Carter felügyelő megformálója. Úgy véli, ettől csak még viccesebbé válik egy előadás, ő pedig kifejezetten örül, ha az anyag mindezt lehetővé teszi. 

„Ha más tanulsága nincs is ezeknek a történeteknek, az, hogy a szereplők hatalmas kalamajkába keverednek, többnyire annak köszönhető, hogy valamiféle csínytevést követtek el, ennek látják végül kárát. És persze kívülről ezen nevetünk és izgulunk értük, de mi, a karakterek megformálói, belülről mindezt a bukdácsolást megéljük. Ezért gondolom, hogy lélektanilag is fontos megmutatni, hiszen túl azon, hogy élvezetes a komédiázás, a bohóckodás, szerintem a kettőnek egyszerre kell működnie” – fogalmazott Orth Péter.

Mint mondja: a vígjátéki szerep egészen másfajta pontosságot vár el tőle, mint egy drámai címszerep. „Olykor nehezen élem meg, hogy estéről estére mindent ugyanúgy kell csinálnunk. Hosszabb időbe telt megtalálni a mozgásterem, a szabadságom, hiszen míg egy Macbeth-monológra az aznapi lélekállapot és fogalmazási kedv jelentősen hat, itt csapatban játszunk és együtt kell tartanunk a ritmust. Ez gyakorlatilag egy koreográfia, amitől nem igazán térhetünk el” – részletezte. S hozzátette: játszótársai huncut tekintete és viselkedése tovább építi és lazítja őt, plusz élvezetet ad játék közben. 

„Mindenkinek megvan a saját ritmusa, én egyfajta összekötő-szereplő vagyok. Az elsődleges feladatom, hogy egy-egy egyéni attrakció után tovább dobjam a labdát a következőre” – árulta el Orth Péter, aki szerint a legnagyobb kihívás jól belőni az arányokat, itt ugyanis egyáltalán nem mindegy a színészi milyenség. „Muszáj egyértelműen megfogalmaznunk, milyen színészek vagyunk a darabon belül, és mennyire vagyunk dilettánsok, mert ehhez képest tudunk aztán reagálni azokban a helyzetekben, amikor a karakterünktől civil reakcióra van szükség. Egyik este talán jobban botladozunk, mint máskor, ez mindig az adott közönség igénye szerint alakul.”

JÁRAI MÁTÉ: Ha az adott szerep nem járai mátés, a közönség mindig egy kicsit csalódott

A színész, aki mindig egy kicsit “járai mátés”. De vajon melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A Kecskeméti Nemzeti Színház ügyeletes nevettetője az, aki minden szerepet a saját stílusára formál, vagy inkább minden egyes komikus szerep az ő karakterére illik?

Járai Máté állítja, ő maga sem tudja pontosan, melyik az igaz, de nem tagadja, ő maga is csalódna, ha ez nem így lenne. „Való igaz, hogy minden szerepem egy kicsit járai mátés, de valljuk be, én sosem voltam az a kaméleon típusú színész. Rám nem mondják, hogy ‘ebben a szerepben alig lehetett felismerni’, és úgy érzem, tőlem nem is ezt várják. Az a tapasztalatom, hogy ha az adott szerep nem járai mátés, a közönség mindig egy kicsit csalódott, és bevallom, én magam is” – fogalmazott, majd hozzátette: szeretné hinni, hogy aki szereti őt, pontosan azért megy el a darabjaira, hogy valami járai mátésat lásson. 

A Ma este megbukunkban Márk, avagy Cecil Haversham (és Arthur) megformálása ráadásul többszörösen kapóra jött neki, ugyanis a karakterleírás eleve előírja a Mátéra egyébként is jellemző tulajdonságokat. „Ő attól igazán tehetségtelen, hogy amatőr módon folyamatosan kikacsint a közönségre. Na most én ezt akkor is megcsinálom, ha nem ez a feladat. Szóval valljuk be, igazán testhezálló a szerep!”

S bár a karakter megformálása nem okoz számára nehézséget, a szándékos dilettantizmus előteremtése annál inkább. „Az embernek rögtön egy sztereotípia jut eszébe arról, milyen a rossz színész. Egyértelmű, hogy voltam már életemben rossz és beleugrottam ezekbe a klisékbe, de nem szándékosan! Ez a feladat attól pokoli nehéz, hogy nem vihet el a rutin. Amikor tudom, hogy színészként az adott jelenetet hogyan csinálnám meg, azt pont hogy nem szabad megtennem, hanem jóformán direkt el kell rontanom. Mondok egy példát: míg a professzionális színházban figyelünk rá, hogy sose lépjünk párhuzamosan, egyszerre, itt ezt kifejezetten csinálnunk kell. Ez egy őrült nagy csapatjáték, egy koreográfia, csak nem zenére, hanem szövegre” – hangsúlyozta Járai Máté.

NAGY SÁNDOR: Hiszek az energiákban, ha az ember valahol jól érzi magát, ott helye van!

A Cirkuszhercegnő óta állandó vendégművésze a Kecskeméti Nemzeti Színháznak Nagy Sándor, és bár ennek egyformán örülünk, valakihez a társulatból egy rendkívül régre visszanyúló szál köti a Jászai Mari-díjas színművészt: Járai Máté 1998 óta kollégája és barátja, Kecskeméten pedig rendre együtt felelnek a jókedv megteremtéséért a vígjátékokban.

„Huszonhat évvel ezelőtt együtt kezdtük a tanulmányainkat Toldy Marika néninél, ott két és fél évig voltunk osztálytársak. Ezt követően hosszú időn át nem találkozott az utunk, de számomra hatalmas boldogság, hogy a Cirkuszhercegnő óta újra rendre egy színpadon állhatunk” – kezdte Nagy Sándor. Mint mondta: mindketten komikus figurák Járaival, valamiben mégis különböznek. 

„Ő az életben is egy nagy bohóc, neki ez a létformája. Imád a társaság középpontja lenni, és sosem lehet előre tudni, hogy éppen Járai Mátéként, Törőcsik Mariként, vagy valami teljesen más emberként szólal meg. Hihetetlen figura!” – utalt pályatársa civil életére. 

Elmesélt egy történetet a Ma este megbukunk kapcsán: a szövegkönyv szerint egy ponton Nagy Sándor karaktere kimegy a nézők közé és kokettálni kezd velük, majd az Orth Péter által játszott szereplő utasítja rendre és jegyzi meg: borzasztó kínos, amit művel. „Számomra teljesen érthetetlen volt, hogy miért nekem kell ezt csinálnom, hiszen ez annyira mátés! Mire odajött hozzám Máté, és megkérdezte: nem mehetne-e ki inkább ő a közönséghez. Szóval erre utaltam: neki az egész élete a játékról szól, és bár természetesen nekem is van civil arcom, ebben nagyon is különbözünk, de én imádom ezt őbenne!” – fogalmazott kedvesen kollégájáról.

A színművész szereti a komédiát, ugyanakkor drámai szerepeket is szívesen vállal. Erre is kitért: „Valamiért mostanában kevesebbszer találnak meg a drámai karakterek, inkább Pesten játszom ilyesmit. Ugyanakkor nagyon szívesen játszom drámát is, és bár a Három nővér tavaly egy modern feldolgozás volt, a mélysége miatt mindenképpen ide sorolnám. Nagy vállalás volt, de szerettem” – tette hozzá Nagy Sándor.

Utalt rá: annak ellenére is szeret Kecskeméten lenni, hogy a közlekedés miatt olykor előfordulnak késések és bonyodalmak. Ugyanakkor állítja, sosem nyűg számára a hírös városba utazni. „Én nagyon hiszek az energiákban, és ha az ember valahol jól érzi magát, akkor ott helye van! Így érzek én Kecskeméttel kapcsolatban, és ez már önmagában egy rendkívül fontos és szívmelengető dolog” – zárta gondolatait.