Hírek

Az esemény címe a költő 2018-ban a Magvető Kiadónál megjelent Szárnyvonal című kötetére reflektál.
Fekete Vince Kézdivásárhelyen született 1965. április 7-én. Gyermekkorát a szomszédos faluban, Kézdiszentkereszten töltötte, ott járta ki az általános iskola első nyolc osztályát. Kézdivásárhelyen érettségizett, az akkori 1-es számú Faipari Líceumban. Az egyetemet Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte.
1993-tól tíz évig a kolozsvári Helikon folyóirat Serény múmia című fióklapját szerkesztette, ezután a csíkszeredai Székelyföld irodalmi szerkesztője lett, ahol a mai napig dolgozik.
Eddig tizennégy verses- és gyermekverskötete és egy tárcanovellás könyve látott napvilágot. Idén ősszel jön a tizenötödik verseskönyve, a Gyönyörű apokalipszis.
2010-ben József Attila-díjjal, míg 2023-ban Magyarország Babérkoszorújával tüntették ki.
2020 óta Budapesten és Kézdiszentkereszten él.
A 2024 februárjában Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett Fekete Vincét így méltatta Szentmártoni János József Attila-díjas költő a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára: „(…) De mi köze lehet a nagy költőelődhöz, Balassi Bálinthoz, akinek emlékkardját ma a magasba emelheti? Nagyon is sok minden. Egyrészt Fekete Vince, a kísérletező kedvű lírikus a hagyományok egyik leghűségesebb tisztelője, aki a régi formákat új tartalommal tölti meg – így Balassitól és Zrínyitől Csokonain, Petőfin és Aranyon át Adyig, Dsidáig és Kosztolányiig, majd egészen Szilágyi Domokosig és Kányádi Sándorig szinte minden nyelven beszél, de leginkább a magáén, amelyben évszázadok magyar költői is benne zúgnak. Másrészt Fekete Vince, a kísérletező kedvű lírikus az anyanyelv egyik legpéldásabb művelője, aki minden nap úgy indul a szavakért, mint várvédő vitézeink annak idején, olyan szívósan és fölemelően harcol értük, mintha az élete múlna rajta (…)”.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György