Portré
Hajba András
Életrajz
Hajba András vagyok, idén 32 éves leszek. Hangfajom szerint basszbariton.
A vas megyei Kemenesmagasiból származom. Kapcsolatom a zenével 12 éves koromra nyúlik vissza, amikor csatlakoztam a helyi Citerazenekarhoz és Népdalkörhöz. Hat év alatt rengeteg fellépésen és versenyen vettünk részt. Emellett a gimis évek során szólóban is énekeltem népdalokat.
Az első meghatározó élményem a zenés színházzal, fiatal gimnazistaként a Győri Nemzeti Színházhoz kapcsolódik. Nagy örömömre, a 2020/21-es évadban már mint külsős énekkari tagként dolgozhattam Erkel: Bánk bán című operájának próbafolyamatában. Hangképzőmesterem: Schwimmer János.
2016. május 16-án - napra pontosan a szülinapomon - nagy büszkeségemre Különdíjat kaptam Felnőtt II. korcsoportban, Várpalotán a "Zenés színház az egész világ" országos versenyen.
Az eltelt évek alatt prózai színész végzettséget szereztem Zsurzs Kati osztályában. Ezután 2017 szeptemberétől a Kővirágok Énekiskolában tanulok klasszikus ének szakon, ahol Kővári Judit csiszolja a technikámat.
Szólóban és duettben is vállalok fellépéseket különböző műfajokban - a musicaltől kezdve a nosztalgián keresztül az operettig.
Emellett ceremóniamesterként is tevékenykedek esküvőkön, valamint konferálást is vállalok német és angol nyelven.
2020 őszén elkezdtem zongorázni tanulni Váradi László mesterem mellett.
A Kecskeméti Nemzeti Színház Énekkarának 2021 februárja óta vagyok tagja, basszus szólamban.

-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Interjúk
A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László. Lovas Ildikó






















