Temesvári győzelemmel zárult a IV. Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztivál
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Harag György Társulat által szervezett, a tanügyminisztérium versenyprogramjában is szereplő megmérettetésen tíz előadást láthatott a közönség. Az első három helyezést a temesvári, nagyenyedi és szatmári diákok kapták a megmérettetésen.
Kilenc magyar tannyelvű középiskola összesen tíz előadással vett részt a hétvégén a hagyományosan Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében tartott diákszínjátszó fesztiválon. A házigazda mellett a Marosvásárhelyi Református Kollégium két csapattal, a Cserey-Goga Technológiai Líceum Krasznáról, a Bethlen Gábor Főgimnázium Nagyenyedről, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Kovásznáról, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum Székelyudvarhelyről, a Bartók Béla Elméleti Líceum Temesvárról, a II.Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum Marosvásárhelyről, a Lucian Blaga Elméleti Líceum csapata pedig Szászrégenből nevezett a versenyre.
Az egybegyűlteket a megnyitón Pataki Enikő, a középiskola igazgatója köszöntötte, kiemelve: öröm azt látni, hogy Erdély különböző pontjain mennyire komolyan veszik a diákszínjátszást. Ez az alkalom pedig jó lehetőség barátságokat kötni, egymás előadását megnézni és egymástól tanulni.
A fesztivál keretében sokféle előadást láthatott a közönség: klasszikus művek adaptációitól a diákok saját tapasztalatait és problémáit feldolgozó, improvizációkból összeállított előadásokig. Utóbbi esetekben a diákok gyakran táplálkoztak saját élethelyzeteikből, általuk érzékelt konfliktusokból és problémákból, olyan témákat is feldolgozva, mint a cyber-bulling, az okostelefonok és szociális médiaplatformok, videómegosztók látszatvilága mögötti elmagányosodás és megnemértettség-érzés, de megelevenedtek a színpadon a közösségi médiában használt hangulatjelek (emojik) és szelfik is, amelyek az emberi konfliktusok egészen új, virtuális “csatatereit” tárták a közönség elé, hol humoros, hol pedig felkavaró formában.
A szakmai zsűri nem volt könnyű helyzetben, mivel igen különböző műfajú és stílusú előadásokat kellett mérlegre tenniük, ugyancsak különböző tapasztalati háttérrel rendelkező csapatok előadásában. A zsűri tagjai dr. Harsányi Zoltán Zsolt, a Marosvásárhelyi Művészeti egyetem Magyar Művészeti Karának elnöke, dr. Szilágyi-Palkó Csaba, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának adjunktusa, a Magyar Színházi Intézet vezetője, drd. Szabó K. István, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem adjunktusa, rendező, Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója, dramaturg, Bélai Marcel, a Harag György Társulat rendezője, Gecse Gabriella, Bihar megyei magyar szakos tanfelügyelő és Lovász Erzsébet, a Szatmárnémeti Református Gimnázium magyartanára voltak.
A díjátadót megelőzően Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója, a fesztivál névadójának fiaként is megköszönte a szervezőknek és résztvevőknek, hogy életben tartják azt az ügyet, amely a névadó számára az egyik legfontosabb volt életében: a magyar nyelvű diákszínjátszást Erdélyben, a Partiumban és Bánságban. Értékelőjében elmondta: „Az előadásokban hangsúlyosan és visszatérően megjelentek olyan aktuális társadalmi problémák, amelyek érezhetően befolyásolják a fellépők mindennapjait - és ez mindig erőt a közlésnek. Ez a diákszínjátszás egyik legfőbb ereje és küldetése: figyelmeztetni is tud a fiatalok mindennapi nehézségeire” – mondta. Hozzáfűzte: „Ebben az értelemben a jó diákszínjátszó előadás ismérve ugyanaz, mint a hivatásosoké is: amikor a néző nem azt érzi, hogy a rendező a színészek “szájával” beszél, azaz nem csupán használja őket, hanem eléri, hogy betanult szövegek puszta felmondása helyett a saját megélt igazságukként képviseljék az adott problémát. Ez középiskolások esetében még nagyobb felelősség, mert a problémáik nem mindenben azonosak a csapatvezetőkéivel.” – mondta. Beszélt arról is, hogy mindig jó érzés, amikor egy színjátszócsoport több éven át visszatér a fesztiválra és szemmel látható a fejlődés, ami részint a visszajelzésekből, de legnagyobb részt az egymás előadásaira való érzékeny odafigyelésből tápálkozik. De legalább ilyen öröm, amikor teljesen új csapatok szerveződését követhetik nyomon, akik az első lépéseiket teszik azon az úton, ahol a többiek már a sokadikat. Az igazgató köszönetet mondott továbbá a vezetőtanároknak és szakirányítóknak, akik felvállalják a diákszínjátszás ügyét.
A fesztivál során ezúttal is fejleszthették magukat a diákok: az iskola tornatermében Dabóczi Dávid koreográfus mozgás workshopot tartott a színjátszócsoportoknak.
A IV. Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztivál eredményei:
I. hely: Bartók Diákszínpad csapata- a Bartók Béla Elméleti Líceumból, Temesvárról Molnos Ildikó és Molnos András Csaba vezetésével
II. hely: Fordított Patkó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium színjátszó csapata, Fodor Katalin irányításával
III. hely: Ködik, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium színjátszó csapata, Csorján Árpád és Nagy Tünde vezetésével
Dícséret: A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad csapata, Molnár János vezetésével
A Harag György Társulat Zseheránszky István különdíja: a krasznai Tinikomédiások csapata, Ozsváth Ilona vezetésével
Bessenyei István emlékdíj: Nagy Tünde tanárnő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium színjátszó csapat egyik felkészítő tanára
Szamos különdíj: Refi Színpad, A Marosvásárhelyi Református Kollégium diákszínjátszó csoportja, Márton Csilla vezetésével
Legjobb férfi főszereplő: Sólyom Alex – a Tinikomédiások színjátszó csapatából
Legjobb női főszereplő: Riedl Kovács Zille Csenge - a Ködik színjátszó csapat tagja
Legjobb férfi mellékszereplő: Győrfi Áron - a Bartók diákszínpad színjátszó csapatából
Legjobb női mellékszereplő: König Glória - a Bartók diákszínpad színjátszó csapatából
Kiváló alakításért különdíj: Somodi Krisztián- a Kamaszok színjátszó csapatból
Kiváló alakításért különdíj: Májai Varga Kriszta - a Kamaszok színjátszó csapatból
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.